Nos, tisztában vagyok vele, én még nem írtam semmiféle kis szösszenetet a bejegyzéseim elejére... De mindennek megvan az oka. ;) Jelen esetben az, hogy nem igazán tudtam, mit kéne. :D:D Viszont most van egy-két szó, amit esetleg leírnék ide... :)
Mostanában sajnos kicsit kevesebb időm volt írni, így nem vagyok benne biztos, mennyire sikerült jól ez a rész... Remélem, elnyeri majd a tetszéseteket.
Mostanában sajnos kicsit kevesebb időm volt írni, így nem vagyok benne biztos, mennyire sikerült jól ez a rész... Remélem, elnyeri majd a tetszéseteket.
Lőpor és cukormáz
*Kirstin*
-
Mi? – Riadtam fel nem sokkal az után, hogy nagy nehezen sikerült elaludnom.
Fogalmam
sincs, álmodtam-e valamit, és ha igen, akkor attól ébredtem-e fel, vagy inkább
attól a furcsa érzéstől, mintha valaki végigsimított volna az arcomon… Én
inkább az utóbbi felé húztam. Viszont amikor körbenéztem a helyiségben, nem
láttam senkit.
A
tetőtéri lakás meglehetősen kicsinek számított, ám nekem – hogy egyedül voltam
-, még mindig nagynak bizonyult. A bejárati ajtó mellett volt egy szekrény, ami
mellett a konyha nyílt. A konyha egy légtérben volt a nappalival, ahol
általában a kanapén szoktam aludni, mint most is. Innen nyílt a fürdőszoba és
egy másik, kisebb szoba is.
Ahogy
többször is körbenéztem, biztos nincs-e itt valaki más is rajtam kívül, gyanúm
csak erősödött, miszerint van. Kis ideig csak ültem egyhelyben, majd
visszahanyatlottam a párnára, átfordultam a másik oldalamra, és aludtam tovább.
Bár a különös érzés még mindig megvolt… Mintha rajtam kívül valaki lenne még
itt.
***
Reggel
kissé ájuldozva tántorogtam át a konyhába, hogy készítsek magamnak egy bögre
kakaót. Az asztalon és a pulton hatalmas kupacokban sorakoztak a mosatlan
edények, és némi kajamaradékok. Csak most tűnt fel, egy tejeszacskóból, amit
tegnap este biztosan visszatettem a hűtőbe, a tej a padlóra csöpögött. Igen,
igen… Tisztában vagyok vele, olyan állapotok uralkodtak itt, mint egy olyan
helyen, ahol csak fiúk laknak.
- Rá férne erre
a helyre egy alapos nagytakarítás… - Sóhajtottam, miközben arrébb toltam a
cuccokat, hogy le tudjak ülni az asztalhoz. Magam elé bámultam, miközben
próbáltam rájönni, mi történt az éjszaka.
Nemcsak arra
lettem volna kíváncsi, járt-e itt valaki, hanem arra is, mi történt a
sikátorban. Mert az nem lehet, hogy Caius… Kizárt!
Ekkor az órára
pillantottam, és káromkodva álltam fel az asztaltól. Pár perc múlva indult a
busz, amivel dolgozni mentem. A lehető leggyorsabban magamra kaptam pár ruhát,
majd szélsebesen leviharzottam a megállóba, hátha ma nem jött előbb, mint azt
néha megteszi… Épp időben értem oda. Ha egy perccel később jövök, lekésem.
Ezután nagy
valószínűséggel elaludtam a buszon, mert csak arra lettem figyelmes egy idő
után, hogy pont le kellene szállnom. Miután megállapítottam, nem kell úgy
sietnem, mert már biztosan beérek, lassítottam a lépteimen.
Amint beértem,
a főnököm, ShotGun fogadott, aki egy nálam három évvel idősebb férfi volt.
Szőke haja árnyékban inkább barnás szőke volt, napfényen viszont méz szőke.
Tengerkék szemei csak úgy csillogtak, mikor magához ölelt.
- Nem fogod
kitalálni, milyen nap van ma! – Kacsintott, miközben sarkon fordult, és intett,
hogy kövessem.
- Nem? –
Kérdeztem vissza. – De jobb lenne, ha nem rejtvényt adnál, mint a múltkor is… -
Kérleltem.
- Na, jó! Akkor
most nem. – Vont vállat továbbra is széles mosollyal. Ezután a szekrényén lévő
számzárral kezdett el szórakozni. Míg ő többször is megpróbálta a jó
kombinációra tekerni, én hanyagul a saját szekrényem ajtajának dőltem. Végül
egy színes csomagolópapírba csomagolt tárgyat vett elő, amit a kezembe adott. -
Boldog szülinapot, Kirstin! – Mondta. Ezzel azért is meglepett, mert teljesen
kiment a fejemből, másrészt pedig azért, mert nem felejtette el. Ugyanis
elmondása szerint nem tud dátumokat jól megjegyezni.
- Azt a! –
Ámultam el. – Köszönöm. – Még egyszer megöleltem a fiút, majd felbontottam az
ajándékot. Egy fekete, fehér koponyákkal díszített sál volt benne, amit
nagyjából két hete néztem ki az egyik áruházban, de valamiért mégsem vettem
meg.
- Örülök, hogy
tetszik. – Felelte a nyakamba akasztva ajándékomat. – Akkor kezdődhet a nap?
- Persze! –
Néztem rá boldogan.
A lőtér kapuja
előtt már többen is nézelődtek. Néhány ismerős arcot is sikerült felfedeznem
köztük, akik majdhogynem napi rendszerességgel jártak ki ide. ShotGun kinyitotta
a kaput, és beengedte az embereket, míg én megtöltöttem az egyik fegyvert,
felvettem a szemüveget, és a nyakamba akasztottam a fölvédőt.
Akik már
ismerték a járást, azok ShotGun után mentek, az újakat pedig hozzám irányította,
hiszen az én feladatom volt tanítani őket. Néha egész érdekes tudott lenni ez a
meló. Főleg, amikor újabb fajta megoldásokat láttam a lövésre…
- Akkor
kezdhetjük? – Néztem a négy újonc srácra, akik közül hárman a dekoltázsomat
bámulták, egy pedig az ő hátuk mögött húzódott meg a földet fixírozva. Sokszor
szokott ilyen lenni, így csak megismételtem a kérdésemet. – Kezdhetjük?
- Igen. –
Felelte az egyik kissé dadogva. Barna hajú és szemű fiú volt, akinek a mellette
álló szakasztott mása volt. Feltételeztem, ikrek. A harmadiknak fekete volt a
haja is és szemei is. A negyediknek, aki hátul állt, barna haja és fekete
szemei voltak.
- Hogy hívnak
titeket? – Érdeklődtem. Az ikreket Mark-nak és Lucas-nak, a hátul állót pedig
Roy-nak hívták.
- Ahogy csak
akarod, szivi, úgy hívnak… - Felelte a fekete hajú, majd arckifejezésem láttán
helyesbített. – Nathanael vagyok.
- Rendben. –
Bólintottam. – Engem Kirstin-nek hívnak. Először is az alapszabályok... –
Kezdtem bele a mondanivalómba, mint általában minden egyes nap.
***
- Caius! –
Szívtam be a férfi ismerős illatát, mialatt magamhoz öleltem a cukrászdában, és
végigfutott rajtam az ismerős, bizsergő érzés. Most jutott el a tudatomig, ha ő
itt van, akkor az a furcsa látomásszerűség nem történhetett meg. Szerencsére…
- Valami gond
van? – Kíváncsiskodott kissé eltolva magától. – Feszültnek tűnsz…
- Nem. – Ráztam
meg a fejem, mert nem szerettem volna, ha tud a történtekről. Noha nagy
valószínűséggel sokkal jobb lett volna, ha tud róla, én nem akartam. – Kicsit
fárasztó volt a napom… De mesélj! Megtudtál valamit?
- Szeretsz a
lényegre térni… - Nevetett fel jóízűen, miközben intett a pincérnek, aki
felvette a rendelésünket. Ez után Caius, hogy még egy kicsit húzza az
idegeimet, felvette az asztal mellett heverő, régi, fekete, kissé szakadt
táskáját, és elővett belőle egy kis dobozt. – Viszont előbb szeretnék boldog
születésnapot kívánni, Kirstie…
- Köszi. –
Mosolyodtam el, mert már régen hívott Kirstie-nek, pedig régebben ez majdnem
mindennapos volt… Ekkor felnyitva a dobozt, amiben egy nyakláncot találtam.
Ezüstszínű volt egy medállal, ami egy sárkányt ábrázolt. – Nagyon tetszik. –
Néztem kék szemeibe, majd megpróbáltam felrakni a láncot, ám végül Caius-nak
kellett segítenie.
A rendelésünk
pár percen belül megérkezett. Miközben a cukormázas sütiket fogyasztottuk,
amiket itt nagyon fantasztikusan tudtak elkészíteni, szemem megakadt egy pár
asztallal arrébb ülő páron.
A lány épp a
táskájában keresett valamit, és a fiúnak magyarázott, miközben a srác egy
mellettük elhaladó, kihívó öltözetű lányt bámult meg. A fiú barátnője ugyan ezt
észrevette, ám nem szólt érte semmit. Ezt én furcsálltam… Ha a helyében lettem
volna, én biztosan beolvastam volna a srácnak.
- Kirstie,
figyelsz rám? – Kérdezte Caius lágyan, miközben lehajolt az imént leejtett
villájáért. Ahogy kinéztem a háta mögött lévő ablakon tekintetem találkozott
egy szőke lányéval. Ezután ismét Caius-ra összpontosítottam.
- Bocsi. –
Sütöttem le a tekintetem. – Elbambultam… Megismételnéd, kérlek?
- Azt mondtam,
sajnos nem tudtam semmit sem kideríteni William-ről. Nem rémlik a neve sem
nekem, sem az ismerőseimnek. Fogalmam sincs, ki lehet ő…
juuujuuujj!!!!! mikor találkoznak végre?? :))))
VálaszTörlésÍgy abbahagyni?! :-D nagyon jo lett és már én is várom h találkozzanak. Mi Kristen munkája? :-o
VálaszTörlésNagyon jó a történet, légyszi folytassátok!
VálaszTörlésPont itt abbahagyni???
VálaszTörlésImádom a történetet kérlek hozd a friss fejezetet:)
Kérlek folytasd:)
VálaszTörlésMár annyira izgulok hogy mi fog történni:)